Te sem érzed, hogy fontos lennél? Nem értékeled magad?

De mindennél jobban vágysz arra, hogy a nagy Ő téged válasszon vegyen észre!

Ott ülsz a tükör előtt, és azt kérdezed magadtól: „Miért vagyok mindig a második számú?” Miért nem veszi észre, ki vagy?

Egyáltalán észrevett?

Nem te táplálod az illúziót, hogy ha ez lenne…akkor nem te kartad belelátni, a kapcsolat lehetőségét és a lehetőség gyönyörű?  A valóságnak ehhez semmi köze?

Ez nem a külsőről szól az energiád tartja vissza a kapaszkodás a csimpaszkodás, az üldözés! Mert ez a benned lévő fájdalmas gyermek reakciója…nem egy felnőtt nőé!

Akarod, hogy foglalkozzanak veled, de belül sírsz sikítasz, üvöltesz vagy már azt sem…beletörődtél…a fájdalmadba…

Vágysz a gondoskodásra, törődésre, de magadnak nem tudod megadni, hogy várod el, hogy más képes lesz erre?

Ezért van az, hogy az a férfi, akit szeretsz, sosem téged választ főszereplőnek a saját életében! Miért érzed úgy, hogy mindig várakozol, reméled, hogy egyszer majd észrevesz, hogy végre rád néz úgy, ahogy te őrá nézel? Felajánlkozol, odaadod magad, a semmiért, de nem vagy értékes magadnak, igy másnak sem lehetsz!

A válasz fáj, de ezt kell kimondani: mert te magad sem nézel magadra úgy!

Gyermekként megtanultál a háttérben maradni. Talán egy beteg testvér vitte el a figyelmet, talán a szüleid saját problémái nyelték el az energiájukat. Te pedig, okos kislányként, rájöttél: ha csendes vagy, ha nem zavarod őket, ha mindig segítesz, talán szeretni fognak. De ez a szeretet sosem jött el. És most, évtizedekkel később, ugyanezt csinálod a férfiakkal is.

Rohangálsz olyan emberekhez, akik nem vesznek figyelembe téged. Akik csak a lehetséges jövővel vigasztalják az egódat: „Majd lesz valaki…”, „Majd jön a nagy szerelem…”, „Csak türelem…” De ettől ugyan nem gyógyulsz meg. Ez csak újabb morfium a fájdalomra, amit évek óta cipelsz magadban. benne tart az álomban…hogy majd…ekkor…

Közben eltelik az életed, a valódi esélyt meg sem látod, mert vársz a megmentőre! Aki persze sosem érkezik el…mivel egyedül te lehetsz az magad számára!

Mi kell ahhoz, hogy felismerd: az utad önmagadon keresztül vezet el bárkihez?

Először is azt, hogy abbahagyd a menekülést. Ne szaladgálj többé jósokhoz, spirituális tanácsadókhoz, vagy barátnőkhöz, akik mind ugyanazt mondják: „Türelem, drágám, majd jön valaki.” Helyette fordulj befelé. Oda, ahol a fájdalom van.

Ha te félsz a saját árnyékaidtól, ki akarná vállalni helyetted?

Ha te magad nem vagy hajlandó szembenézni azzal a kis lánnyal, aki még mindig szeretetre vágyik, ha nem vagy hajlandó meghallgatni a saját hangodat, akkor miért várná el bárki mástól, hogy megtegye helyetted? A férfiak megérzik, ha valaki nem áll biztos lábakon. Megérzik, ha valaki másban keresi a saját értékét.

Itt az idő a valódi változásra.

Nem arra van szükséged, hogy valaki megmentsen téged. Arra van szükséged, hogy végre a helyedre merj kerülni. Hogy kimondhasd: „Én fontos vagyok. Az én hangom számít. Az én vágyaim jogosak.”

De ezt nem egyedül kell megcsinálnod.

Keress olyan közösséget, ahol nem ígéretekkel táplálnak, hanem valódi támogatást kapsz ahhoz, hogy szembenézz önmagaddal. Ahol nem azt mondják: „Majd lesz jobb”, hanem azt: „Gyere, nézzünk együtt szembe azzal, ami fáj.”

Mert amíg te nem szereted magadat, addig mindig olyan férfiakat fogsz vonzani, akik ezt a hiányt tükrözik vissza. Amíg te második hegedűsnek érzed magad, addig olyanokhoz vonzódsz, akik második hegedűsként is kezelnek.

A változás benned kezdődik. Abban a pillanatban, amikor elmondod magadnak: „Elég volt. Megérdemlem a szeretetet. Megérdemlem, hogy lássanak. És ha valaki nem lát, az az ő vakságuk, nem az én értéktelenségem.” És értékességedre rá kell ébredj!

Akkor és csak akkor leszel képes valódi kapcsolatra. Olyanra, ahol nem koldulsz a figyelemért, hanem megkapod, mert tudják: te értékes vagy.

Az önismeret nem hazudik, az önismeret az, amikor bátor kell egyél szembe nézned a fájdalommal eddig még senki sem szeretett igazán…

Viszont ehhez van jogod egyedül…önmagadban elfogadni mindent…felismerni ki is vagy…egy a sok közül, aki méltatlanul élt…mert nem jutott hozzá az alapvető szükségletéhez a figyelemhez, a törődéshez, az elfogadáshoz, a védelemhez, az érzelmi BIZTONSÁGHOZ!

Lépj be a klubba, építsd fel magad lépésről lépesre…légy kíváncsi mi más lehetnél…