Válni, vagy Változtatni?

Minden válás okai a bennünk felhalmozódó fájdalom, üresség, megbántódás, sértettség, és sajnos rugalmatlanság, önhittség programjának köszönhető!

Mindkét fél 100% ban felelős a bekövetkezett állapotért!

A magunkon végzett önismereti munka eredményeként, sok kapcsolat megmenthető, rendbe hozható, hiszen minden sérelem orvosolható!

Legtöbbször, a partner, nem tudta, nem szándékosan, „vétett” egyszerűen csak tette, ami akkor számára természetes volt.

Nagyon ritkán találkozom szándékos bántalmazási szándékkal! Bár az adok kapok csihi-puhiban, megtörténik ez is!

‍Sokkal nagyobb bajt okoz a kommunikációs elcsúszás, és a valódi tudatosság, valódi spiritualitás hiánya, ami a partnerek elidegenedéséhez, harcához vezet.

‍Amennyiben nevén tudjuk nevezni a valódi érzéseinket, sok felesleges, végzetes harctól szabadulunk meg..

‍A félelemtől, fájdalomtól való menekülés, és megszabadulás vágya hajtja bele a feleket, a vég nélküli harcba, és ezt követően a válásba.

A pillanatnyi nyugvó pont amit a külön élő felek átélnek, sajnos megtévesztő! Azt hiszik ez volt a megoldás! Tévedés!

Ha a válás megoldás lenne, az elvált felek onnantól boldogan élnének! De nem ez szokott történni! Sőt a nagyobb galiba onnan kezdődik!

Megoldatlan kapcsolati konfliktusok a batyuban, nehezebbé teszik a következő, csak areményekben létező jó kapcsolat lehetősségét! A megoldatlan feloldatlan dolgainkat hurcoljuk, kapcsolatról kapcsolatra, amíg fel nem tűnik, hogy mindig hasonlóan végződnek kapcsolataink.

‍Vannak kapcsolatok, melyekben nap nap után páncél vérttel, és karddal a kézben hadakoznak, és még az ágyban sem pihennek, álmukban sem lazítanak…

Az együttélés alatt társunk megismert gyengéi alapján, könnyedén szúrunk olyan pontra, ahol biztos a találat,

figyelmünket a támadás helyett, inkább a másik fél félelmének okára, gyengeségének kiváltó mozgató rugójára lennénk annyira kiváncsiak!

Akkor könnyedén ki tudnánk húzni azt a bizonyos szálkát, tüskét!

Az egymás iránti szeretetet eléréséhez, fontos lépés, hogy társunk „hibáit, gyengeségét” is magunkhoz kell tudjuk ölelni!

Nincs jobb, szebb, fiatalabb, csak más!

Minden ember hordoz magában jót, és rosszat! Együtt kell elfogadnunk mindkét végletet.

Akit megismertünk, hibáival együtt öleljük a szívünkbe, az elfogadás a legnagyobb kincs! Ez a megismerés sokszor a kapcsolatok 2. éve után következik be, és ekkor alakulnak ki a konfliktusok, „nem ezt a lovat akartam”!

Ezt akartad, csak most kezded látni teljességében az embert, álarcai nélkül, félelmeivel egyetemben!

Azért kerültek a felek össze, hogy így is tudjanak elfogadni, tudják magaukban felismerni a másikban oly irritáló tulajdonságokat, és tudjanak közeledni egymáshoz, a szeretet kötelékén egyensúlyozva!

Minél erősebb volt a vágy, annál nagyobb az összetartó erő. annál kényszerítőbb a feladat.

Társunk „hibáin” dolgozva megfelejtkezünk arról, hogy, azok, amiket igyekszünk benne elpusztítani, eltörölni, az a bennünk munkálkodó rejtett el nem fogadás önmagunkkal szemben.

Lépjünk ki az „őrületünk” örvényéből, fordítsunk a kockán!

Lépjünk ki a játszmákból, hogy a drámából, ne Írjunk tragédiát!

A bennünk élő bölcset hallgassuk meg, adjunk a kapcsolatainknak új esélyt a gyógyulásra!

Soha nem késő, van olyan, hogy valaki csak a halálos ágyán ismeri fel, hogy akivel élete alatt harcolt, az iránt mélyen a szívében mekkora szeretet van!

Gyónjuk meg egymásnak félelmeink! Jobb mint az utolsó pillanatig, menekülni, cipelni, várni!

Amint ez megtörténik, szabaddá válunk! Nem biztos, hogy a kapcsolatot fenn kívánjuk tartani, de azt a célt igen, hogy kioltjuk a Karmikus láncolatot, ami életeken keresztül vonz egymáshoz, amíg a szeretet fel nem oldja!

Minden kapcsolat attól válik erőssé, ha a nehézségek idején is a terhelés alatt is,

a párok képesek megőrizni szívükben egymás iránti szeretetet, tiszteletet és a bajban is a megoldást keresik!

Szeretettel várlak egy személyes beszélgetére, vagy egy párterápiára.