Történeteink, melyek Csalódással végződtek, azért, mert Csalással is kezdődtek!

Becsapjuk magunkat, azt hitetjük el , hogy ha jön a szerelem boldogok, leszünk, megúszhatjuk az önmagunkon végzett önismereti munkát!

Sajnos ez tévedés, nincs az a csodálatos, ház, környezet, baráti kőr, ami helyettesítheti a belső békét, belső biztonságot, szeretetet!

Mindenki vágyik elfogadásra, szeretetre, szerelemre! És mi mindent vagyunk érte feláldozni!

Képesek vagyunk lemondani magunkról, bármiről, hogy megkapjuk ezeket az érzéseket!

Csapdát állítunk magunknak, és természetesen bele is esünk, sokszor magunkkal rántva a játszmánkban résztvevőket. Mindenki okkal kerül egy ilyen szereposztásba,

nincs „vétlen Áldozat”! Minden energia, a félelem, hogy nem vagyunk elég jók, nem vagyunk szerethetők, megmutatkozik kapcsolatainkban! Magunk teremtjük élet

tapasztalatainkat! Nézzük hát….Adott egy nő nevezzük Mírának, egész életében apja el nem fogadásának árnyékával küzd, kudarccal végződő kapcsolatai miatt

elmenekül a világ elől, gyógyulni igyekszik, egy jóval fiatalabb fiú megérinti sebzett szívét, és egymásban gyógyulást remélnek…

De senki nem lehet részese e titkos kapcsolatnak, mert a külvilág, ítél! Vergődnek, szeretnek, félnek. Idővel világossá válik mindkettőnek más az út…a fiú az elején,

a nő az élete delén….az elválás kényszerű árnyéka ott lebeg felettük. Ekkor érkezik, a „megmentő lovag” János, aki elhiteti Mírával, ő az igazi, Ő a remény, és a nő hinni is

akar! Nem kell neki önvizsgálatot tartani, nem kell önmagával foglalkozni, eljött a „megváltó”.

Sok előző sérelem, félelem, ellenére, beleveti magát, a remény karjaiba….

A férfi mutatja az erőt, a vágyat, és kitartó erőfeszítése, megtöri a félelem utolsó falait is….Míra sorra mutatja meg sérült részeit, leplezi le a jól álcázott gyengeségét.

Jánost feszíti a bizonyítás, csúnya, hosszú válása fájdalmával megrakodva remél gyöngéd gyógyulást. Lefolytot energiák törnek ki mind kettejükből, egymásra ömölve

sodorják a kusza szenvedély végtelen partjaira őket. Végre az álmok beteljesülni látszanak, Míra befogadja a férfit, otthonába, a lelkébe.

Megpihennek egymás karjaiban, de a mindennapok kihívásaihoz, egymás elfogadásához, elköteleződéshez, maguk félelmei meggyógyításához, nincs elég erő, tudás,

akarat. Elkezdik egymást őrölni, próbálják a maguk fejlődését megúszni, és a másikat megváltoztatni.

Míra megadni magát, egy férfinak sem tudta, hisz ellenük vív élet-halál harcot, ha gyengébbek, nála, elbuknak, ha erősebbek, harcra késztetik. Megbízni egyben sem

mert. A gyermeki traumák erősebbek a vágynál, rossz működésre késztetik. Rombolja, a kapcsolatait, hol menekül, hol harcolés közben vágyik az elfogadásra.

Persze János sem a tökéletes Lovag, hiszen, ha valódi szeretet lenne a szívében, megnyugtatná, elfogadná, a másikat, ő is azért kapcsolódott, mert nem szereti magát,

az ő beégett képe más, a nők, akik a férfiakat kihasználják, csak a pénzét akarják, és eldobják…

Végül is persze a képlet hasonló…A másiktól kapott szerelem, és viselkedés, visszajelzés lenne a gyógyír fájó sebeikre…persze ez nem tud megadatni…féltékenység,

félelmek, bántás, menekülés, helytelen kommunikáció, harc. Hibát hibára halmoznak, minél inkább félnek, a veszteségtől, és hogy ismét egyedül maradnak, annál

gyorsabban bekövetkezik. Valójában alapvetőleg ezt írták meg maguknak már az első előtti pillanatban. És igen, János bár küzd, de nem a kapcsolatért, hanem a saját

igazának bebizonyításába, és Míra megtöréséért! Míra is a maga igazáért harcol, ám rossz eszköztárral! Ez persze nem győzhet le egy férfit, ha sikerülne az lenne a

valódi vereség! Az egymással vívott, értelmetlen harcban mindketten elfáradnak, így János szépen lassan kioson a kapcsolatból…

Újabb fájdalmas sebeket hagyva maga után. Újabb játékos után néz, a helyett, hogy szembe nézne hozott koloncaival. A másikat hibáztatja. És a kapcsolatban betöltött

szerepével nem törődik. Míra, még remél…vár, hogy vissza térjen a szerelmese, de már csak a test vágyait hozza vissza János, lelkét már nem teszi bele a kapcsolatba.

Így a reményt töri rendre, hiszen egyszerre két nőt csal…önmagán kívül….a „bátor lovag”.

Míra megelégeli a kettős játékot felfedi János csalását az újonnan jött félnek, aki kis távolodás után, besétál János csapdájába, elhiszi, hogy ővele máshogy lesz.

János még újra és újra csalogatja mindannyiukat, egy közös táncba, de Míra lassan eszmél, hogy ez a férfi csak játszik a szívükkel.  Ezt pedig a férfi a végletekig  teszi,

mivel, igen legyezi a hiúságát, hogy két nőt is egyszerre tud magáénak. Beteg játék! Hazugság mindkét nő felé! És nagyon fáj, amikor az érintettek rájönek!

Míra bölcsen magát kezdi megtanulni elfogadni, megszeretni, meggyógyítani. Időt szán az önmaga felfedezésének.

És elkezd egy egészséges jövő felé lépdelni!

Mivel magunkat nem tiszteljük, nem szeretjük, hogyan is volna lehetséges a törvények fölé kerülnünk?! Ami benn az kinn!

Félünk önmagunk lenni! Nem tiszteljük magunkat! Nem hisszük el, hogy érdemesek vagyunk valódi szeretetre, társra!

Ez igaz is, nem is! Amíg rá nem döbbenünk az igazságra….

Mindenki a szeretetből fakad, és oda is tér vissza. Mi több közte lévő fájdalmas út is oda vezet.

Sok sikert hát az úton lévőknek!

‍

Szeretettel: Fanó Magdolna