Picur az árva kiskutya

Piroskám! Tudod, amikor drága Lászlóm meghalt, azt hittem nem élem túl.

Búskomoran mentem egyik este haza a munkából. És ahogy a sarkon befordultam, kishíján belebotlottam egy kosárba, annyira lógattam az orrom. 

Még épp időben vettem észre, hogy bele ne tapossak. A kosárban egy nyöszörgő foltos kiskutya volt. A szívemet valami lágyság érintette meg, leguggoltam, csak meg akartam nézni, de a kiskutya felemelte a fejét, nedves kis orrát odadugta a kezemhez. Rózsaszín kis nyelvével végig is nyalta azonnal. Két gomb szemecskéjével pedig kérőn nézett rám. Hidd el nem tehettem mást, kivettem. 

A szívemhez emeltem, ő egy nagyot sóhajtott és hozzám simult, megnyugodott. Két fülecskéje a bőrömet cirógatta és ebben a pillanatban Picur – mert ezt a nevet adtam neki – az életem megmentője lett. Azóta annyi édes pillanattal ajándékoz meg. Amikor hazaérkezem, boldog farkcsóválás közben ugrál körül, nyalogat végig így fejezve ki örömét.  Felvillanyozza a napjaimat, végre van aki hazavár, hozzámbújik, vidámságától én is kizökkenek, a fájdalmas múlt ködéből. . 

Vidámsága beragyogja az együtt töltött időnket. Igaz, van, hogy nincs kedvem vele elindulni a hideg esős napokon, de addig piszkál, nógat, hogy nekiindulok és még a legszürkébb napból is vidám bohóckodássá válik a sétánk. A legjobb amikor este elérkezik, és leülök, odanyargal hozzám, kérőn néz és szinte kiugrik a szivünk a helyéből, amikor ölbeveszem. Megrágcsálja a kezem, persze csak finoman, bár a tűhegyes kis fogacskák bizony néha nem kellemesek, mégis tudom, hogy ő így tud csak mélyebb kapcsolatot kialakítani. Amikor megnyugszik, rámnéz, soha nem felejtem el, ahogy rámtekint. A hála, a bizalom, az összetartozás érzése átjár. Aztán, ahogy simogatom ő is elnyugszik, én is békére lelek. Ő elszundikál, és szépen beteszem a kis kosarában, hogy holnap ismét vidám lényével beragyoghassa az életem. 

Fontos vagyok, ennek a kis lénynek az élete tőlem lett jobb. Bár úgy gondolom, kettőnk közül, én vagyok a szerencsésebb, mert új életre találtam magamban. Már azt hittem nem lesz akit szerethetek, és erre megérkezett ő hozzám, hogy véget vessen a fájdalomnak. Amikor sétálunk, emberekkel álunk meg beszélgetni, kutyásokkal ismerkedem meg. Új szempontból fedezem fel a környéket. És az itt lakókkal most így több lehetőségem van szóba elegyedni. Lett néhány új barátunk, akikkel együtt sétáltatunk, és egy-egy bszélgetésre megállunk. 

Mindenkinek szüksége van arra, hogy szeretet kapjon, és adhasson. Ő függ tőlem, én függök tőle. Egymásra vagyunk utalva. Az ő elfogadása, az ő feltétel nélküli szeretete begyógyította a sebeim. Most szívesebben ismerkedem, nyitottabb is vagyok.  Megérzi, hogy milyen a hangulatom és kedves kis szemeivel elmondja nekem, hogy számára én vagyok a legcsodálatosabb élőlény. Picur az én megmentőm.

‍-Rózsikám, én megértelek de az én életembe és elegáns otthonomba nem fér bele egy ilyen kis szőrös örökmozgó. Pláne kizárt, hogy naponta többször is kijárjak vele sétálni. Sokba is kerül, sok a gond egy ilyen kiskutyával. Köszönöm én inkább megyek traccspartizni az ötye lányokkal.

Ibolya, aki eddig csendesen hallgatta a beszélgetést, könnyes szemmel halkan megkérdezte.

‍

– Esetleg van még testvére, aki nem talált gazdára? Azt hiszem az én otthonomban is fér még egy kosárnyi szeretet.