Öngyógyítás = szellemi törvények ismerete, önismeret és egészséges életmód

Az ember egészsége három szinten vizsgálandó,Test Lélek Szellem. Bármely részről indulunk, a hatás minden területre hat. Amikor mindegyik résszel egyszerre foglalkozuk, akkor nagyon gyors eredményekhez jutunk. 

Öngyógyítás = szellemi törvények ismerete, önismeret és egészséges életmód

Egészségünknek önmagunk vagyunk a kovácsa.

Test lélek szellem harmóniája együtt felelős az állapotért, melyet egészségnek, ennek hiányában, betegségnek nevezünk.

Ebből következik, hogy szerencsés minden szinten megvizsgálni egy adott „betegségre” utaló tünetegyüttest.

Születésünk előtt  ”megírtunk” egy tapasztalási tervet. A most tapasztalt helyzeteket kiváltó okok a szellemi világból, mindannyiunk származásának forrásából erednek. Célja itt a Földi síkon elérni az egyensúlyi állapotot, és felismerni kik is vagyunk, hová tartozunk. Hoztunk a földre különböző talentumokat, megterveztünk életeseményeket, és találkozásokat.

A családunk választása is igen jelentős, itt íródnak be a „leckék” elfogadás, és elutasítás által. Példa, vagy ellen példaként.

A nagy kérdés az életünkben, hogy ezekre a helyzetekre, hogyan mi módon reagálunk, azaz, milyen tudatossági állapotban éljük meg. Másokat hibáztatunk? Védekezünk? Támadunk? Menekülünk? Vagy végre felelősséget vállalunk önmagunkért!

Érzelmeink gyógyítása

Ettől fog függeni, hogy a múltunk támogató erőként lesz jelen, vagy visszatart, leköti életenergiánkat, és így akadályoz abban, hogy kihozzuk önmagunkból a lehetséges legjobbat. Amennyiben ez még nem került a helyére, ekkor önismereti munkával, a szellemi törvények élethelyzeteinkre átvetítésével, és megértésével, igen gyors tartós örömteli változásokat érhetünk el.

A múlt árnyai sokunknál, hosszú éveket, évtizedeket köt le, míg viaskodunk, harcolunk a tények, és a vélt és valós sérelmeink ellen.

Egyszerű lenne pedig a gyógymód: az ELFOGADÁS! Amin nem tudunk változtatni, azt bölcsen elfogadjuk.

Ha a lélek nem kész még erre, akkor a harcok lemerítik, érzelmi világában tartósan jelen lesznek, és következő lépcsőben a test energiarendszerét gyengítik. Másik reakció forma a menekülés, ez egy önvédelmi stratégia, de nem spirituális fejlődési út. Hiába magyarázzuk, érvelünk, hogy miért vagyunk rosszul, a lényeget tekintve ez nem ad megoldást.

Akár a harcot, akár a menekülést „választottuk”, a szerveink vagy nem kapnak energiát, táplálékot, vagy épp a harag, düh tüze égeti, az érzelmek vize feldagasztja, a vágy néha elsorvasztja a testünket. Az elfojtások, pedig blokkokat képeznek a testen belül.

A tünetek kezelése helyett én az okokat keresem! A fájdalom egy nagy tanító! Ne várd ki, míg ő késztet a változásra!

Minden szinten tegyünk a gyógyulásért, adjunk vitamindús, egészséges, valódi táplálékot testünknek, méregtelenítsünk, de amikor a „baj” már jelez, tegyük fel a kérdést, mi is okozta, mi váltotta ki!?

Örüljünk, pihenjünk, aludjunk eleget, mozogjunk, izzadjunk, lélegezzünk mélyeket, ápoljuk emberi kapcsolatainkat, legyünk hálásak az életünkért, bocsájtsunk meg magunknak mindent, és tanuljunk meg becsülni azt az időt, amit erre az életre kaptunk! Fogadjuk el, és keressük a békét önmagunkban, mert ez majd beragyogja életünk minden rétegét. Rendeződnek emberi kapcsolataink, és helyreáll az egészségünk.

Várlak szeretettel, csoportban, egyéniben, egy helyreállító elemző beszélgetére.

Fanó Magdolna

Hírlevél feliratkozás

Jelentkezz egy beszélgetésre hozzám

Oszd meg ezt a cikket másokkal is!