Megfertőzött emberiség...

A harcos bennem él, és kiált! Ébresztő!

Megfertőzött emberiség!

Vírusok voltak, és lesznek!

Az JÁRVÁNY AMITŐL ÉN RETTEGEK, AZ A TUDATUNK ÉS SZELLEMÜNK ELKORCSOSÍTÁSÁNAK LÉPFENÉJE!

Az emberiség nagy családja igyekszik minden felmerülő problémára választ adni, tudományos kutatások, tanulmányok százai támogatnák az életünk jobbá tételét!

Mégis a legalapvetőbb dologról az emberi Lélek és Szellem tisztán, egészségesen tartásán, arányaiban kevés ember munkálkodik!

Ezzel szemben viszont nagy apparátus rendszer dolgozik éjt nappallá téve azon, hogy tudatunkat, elménket, megmérgezze, negatív, hamis, információval.

A média, erős befolyással van a fejlődő gyermekek, fiatalok, de a mi tudatalattinkra is! Elhitették mindannyiunkkal, hogy a külsőségekre fókuszáljunk, a belső értékeink

helyett! Az alapvető emberi értékek helyett, kaptunk „pénzt”!

Az erkölcs helyett, jogszolgáltatást!

Elhitették, hogy az egyén értékesebb a családnál, a közösségnél!

Elhitették, hogy az olcsóbb, jobb! A minőség felcserélhető a mennyiségre! A tartós dolgok helyett kaptunk eldobhatót! Az egészséges életmód helyett,

„gyógyszernek” mondott, vegyi anyagokat!

Az Élelem helyett, ipari termékeket!

A valódi tudás helyett, ömlesztett információt!

A példamutatás helyett, kötelező iskolát! A belső hangunk meglelése helyett, külső zajokat, lármát!

A meghittség, intimitás helyett, színes Külvilági ingereket, álmokat, melyek követése nem visz közelebb a boldogsághoz, pontosan eltávolít tőle!

Az Idő helyett, időrabló tevékenységeket!

A természet ismerete és szeretete helyett, kaptunk plüss és műanyag játékokat!

A kirándulás és családi, kulturális és közösségi találkozók helyett, kaptunk plázákat és bevásárló centereket!

Az otthon helyett… lakásokat! Az egészséges nemzedék helyett, elkényeztetett jogaikat tudó, kötelességeiket nem ismerő új kütyüfüggő pláza generációt!

A valódi női és férfi eszménykép eltorzult, helyettük dögös macákat, és utcalánynak öltözött fiatalokat, és nőket, nemi hovatartozásukat nem tudó egyedeket termelt

ki ez az életforma váltás.

Önpusztító rohanásukban a fiatalok és idősebb generációk azt sem tudják, miért születtek, az élet értelmét, a játék, szex, és a pénz mennyisége, az instán elért like,

és a viselt „márkák” ára határozza meg.

A logikus gondolkodás, a beszélgetés, az alkotás, a zene ismerete, hallgatása, az alkotás, a szellemi munka, lassan a felejtés homályába süllyed! Lecseréltük „okos”

kütyükre, és a buta sorozatokra, az időrabló„ játékokra”.

A sport régen a test edzésére, tökéletesítésére, egészségének fenntartására, és közösségi kapocsként működött, ma már lassan a teljesítmény és a mögötte lévő

reklám, és a pénzvilágának a kiszolgálójává aljasul.

Talán mindezeken túl mégis az emberi kapcsolatok elidegenedése, a családok széthullása, és a magányos emberek segélykiáltása, a legfájóbb!

Tétován nézünk körül…hogy ez a fene nagy emancipáció, mennyi boldogtalan családot termelt ki, mennyi haragos, elhagyott, megcsalt agresszív nőt,

szenvedélybeteg férfit, beteg gyermeket termelt ki.

A születés, élet, halál misztériumának megélése helyett, kaptunk, hatósági eljárást, beavatkozást, az életünk minden szent pillanatában!

Ha most valaki körülnéz a kapcsolati rendszerében, bizony sokszor egy kezén megszámolhatja, hogy valóban kikre számíthat, ha nehézsége merül fel az életben.

Kik veszik körül a mindennapjaiban, kik ülnek vele az ünnepi asztalnál, hányan sóhajtanak fel, és siratják valódi könnyekkel, amikor végleg elmegy.

Tényleg megérte, hogy nem szólhatunk, nem dönthetünk, hogy ennyire fontos a kényelem, amit cserébe a szabad életünkért kaptunk??

Keresem a megoldást!

Keresem a társakat, akik nem csak fájlalják, de tenni is akarnak, tudnak, önmagukért, a családért, a hazánkért, az emberi faj életben maradásáért,

és a Föld tiszteletéért!

Hogy a szájunk ne csak az evésre, és a szájkosár viselésére szolgáljon, hanem a tiszta őszinte gondolatok kimondásáról is szólhasson!

És a Föld egy csodálatos szeretettől sugárzó hely legyen a helyett, a szemétdomb helyett, amivé tettük!

Mosolyogj rá minden emberre, tiszteld szüleidben a saját életed forrását! Szeresd azokat, akik konfliktusaidben megjelennek! És éld örömmel mindennapjaidat,

hisz nem tudhatod mikor van záróra!

Minden nap kersd az új lehetősségeket, amelyben valami szépet, értékeset alkothatsz, adhatsz a világnak!

Hírlevél feliratkozás

Jelentkezz egy beszélgetésre hozzám

Oszd meg ezt a cikket másokkal is!