A legnagyobb kérdés, ki vagyok?

Mivé lehetek?

Mivé hagyom formálni magam a világ által?

Ki vagyok a nagy félelmek idején?

A kiterjedő Univerzum egy kilélegzése.

Egy csepp az óceánban.

Egy érintés a megfelelő pillanatban.

Az elpusztíthatatlan életöröm, a fájdalom kellős közepén.

A befogadó, puha öl.

Az erős kéz, ami megvéd amikor gyenge vagy.

Mindaz vagyok, amit te szeretnél, és amit én tudok épp az adott pillanatban magamból a felszínre hozni.

Amikor nem látom az utam, akkor is világítok magamnak, hogy el ne tévedjek a rengetegben.

Évtizedek teltek el, hogy mindenki megpróbált valamilyenné formálni, és alakítani,

attól függően,

hogy neki, hogy tetszettem volna, mit várt el tőlem.

Én igyekeztem, mindenkinek megadni, azt amit elvárt.

Nagyon elfáradtam a nagy igyekeztben,

de boldog nem lettem, hát meg kellett tudnom ki az,

 aki én magam vagyok,

mi az, ami azért történik az életemben, amit én szeretnék,

ami engem tükröz vissza.

Végre eljutottam ide, nagyon kíváncsi vagyok,

mint a kisgyerek, aki ajándékot bontogat,

úgy ismererem fel sorban önmagam.

Erős vagyok és gyenge, határozott, és bizonytalan, jóságos, és haragos.

Így válok egésszé.

Kioltódnak a végleteim, megszűnik a bűntudat,

erősödik bennem a szeretet.

Megtanultam széttörni, felállni, rombolni, építeni, most igyekszem meghalni,

és újjászületni.

Hogy a fénnyé lehessek, ami árad a világaink között…

És belőlem is, rajtam keresztül is