Hárman az ágyban, három a pácban

Mit tegyél, ha te ezt nem tudtad? Nem akartad? És benne találtad magad?

amikor 2 nél többen vannak egy kapcsolatban

A  „megcsalás” „elárulás” a „hazugság”  olyan szavak, amit senki sem szeretne hallania saját életében. De sajnos mégis megtörténik. És ha nem vagy óvatos, akkor egy 3-as kapcsolatban találhatod magad, anélkül, hogy szándékodban állna. Fontos, hogy tisztában legyél azokkal a mintákkal és viselkedési formákkal, amelyek ehhez a helyzethez vezethetnek, így lépéseket tehetsz az elkerülésére, és megkímélheted magad a szívfájdalomtól.

Hogyan jutottál idáig?

Lehet, hogy úgy hangzik, mint egy szappanopera cselekménye, de teljesen lehetséges, hogy találkozik két ember, akik mindketten megcsalják a párjukat, és kapcsolatot alakítanak ki egymással.  Egyes esetekben mindkét fél él „boldogan” nem is tudja, hogy mindketten mással is vannak kapcsolatban.

 – de a leggyakoribb, hogy legalább az egyik partner tudatosan folytat tiltott viszonyt, és reméli, hogy ezt titokban tudja tartani az elsődleges partnere előtt.

Függetlenül attól, hogy két potenciális félrelépő hogyan találkozik

 – akár közös barátokon keresztül, akár online – fontos, lenne, hogy nyíltan kommunikáljanak egymás kapcsolatairól, mielőtt a dolgok túl messzire mennének. Ez az esetek legritkább részében valósul meg.

A megcsalásnak mik a jelei?

 Ha felmerül a gyanú, hogy valamelyik partner már elkötelezte magát máshol, az előbb utóbb úgyis kiderül, helyes lenne, azonnal őszintének kell lenniük. Tudjuk, pont ezek az esetek, ahol az őszinteség valahol hátul kullog a sorban. 

Feltünő jelek, amikre érdemes figyelni!

Telefon lehalkítva! Vagy félrevonulás, bizonyos hívásoknál. Szokatlanul feldobott a partnerem, amikor hazaérkezik. Vagy épp ellenkezőleg, bezárkózik, hallgat, elvonul. Szexuális távolságtartás! Késések, elmaradozások, új külön hobbi, ami valahol távol tartja tőled. Szokatlan szagok, azonnali fürdőszobába bevonulás. Kizár téged a programjaiból. Nagyon rafinált kell legyen ahhoz valaki, hogy semmilyen jel ne mutassa, a megváltozott lelki állapotát, és a külön idő se tűnjön fel. Ha mégis a védekezésed ez lenne, az sajnálatos, mert akkor valószínű, hogy nem szántatok egymásra elegendő figyelmet, és ez a kapcsolat kihülésével járt. Ezek a tények nem mentik fel a másikat a csalárd játéka alól, de a felelősség mindig közös, bármi is történt.

Mit tehetsz ebben a helyzetben?

Jobb beismerni a saját felelősséged, akár hol vagy a háromszereplős játszmában. Mert innen kezdődhet meg számodra a gyógyulás. A többiek meg majd a saját részükkel kell elszámoljanak!

Ellenkező esetben valószínűleg csak fájdalmat és csalódást okoznak maguknak (és potenciálisan mindhárom félnek) a későbbiekben. A legjobb, ha bele sem megyünk, mivel az esetek nagy százalékában az, aki kitekintget egy kapcsolatból, az nem óhajt változtatni, csak a hiányzó kis részt akarja magának megszerezni. Rendszerint a kapcsolaton kívüli partner húzza a rövidebbet, mivel az ünnepek, az idő, a figyelem neki sokkal kevésbé jut. Nem lesz közös családi kontakt, a barátokkal való együttlét is kimarad. Nincs meghitt közös reggelei, délutáni szunyókálás. Közösségi profilon felvállalás, közös vásárlás nyilvnos helyeken.  Csak a kettesben töltött lopott idő, amiből töltekezni tud. Ez nyilván nem elég egy teljes élethez, tehát ha egy szép elkötelezett tiszta kapcsolatot szeretnénk, jobb más utat választani.

A rendelkezésre állás: aki lopja az idejét, ahhoz igazodni kell, így lemaradunk programokról, baráti találkozásainkat is feláldozhatjuk, csak hogy sikerüljön a légyott. Ennek az ára a fokozatos egyedüllét. Ami társas kapcsolatid rombolja, és megakadályozza az onnan való töltekezést.

Ha mégis megtörténik az alap pár közti szakítás, akkor mi leszünk a bűnbakok, és a mondás bizony itt sokszor érvényes: „aki kard által vét, az kard által vész el” A karma törvény bizony kemény dió, lehetetlen kikerülni. Ha nem most, nem ebben a kapcsolatban, nem ebben az életben, akkor is vissza fog térni, abban biztosak lehetünk. Tehát érdemes jól felmérni a kapcsolat elején, kivel kezdünk, és mire számíthatunk.

Az érzelmi egészségre gyakorolt hatás

A háromoldalú kapcsolat valósága komoly következményekkel járhat az érzelmeinkre nézve. Akár úgy érzi valaki, hogy elárulták a partnere tettei, akár nem, az ilyen típusú megállapodásban való részvétel zavarodottságot, bűntudatot és szégyenérzetet okozhat. De van egy rejtett bennünk lévő program, amin minden érintett átmegy, mert az övé. A „nem vagyok értékes”, „nem vagyok választható”a „lecserélhető vagyok”. Érdemes azt is megjegyezni, hogy ezek az érzelmek gyakran már a kapcsolat előtt, és még jóval a kapcsolat vége után is megmaradhatnak – ha tehát újra és újra ilyen mintákba csúszik bele, tanácsadás vagy terápia felkeresése hasznos lehet, hogy egyszer és mindenkorra megtörje ezt a folyamatot.

 Első lépésként nem az  számít, hogy mi sodort ide /azt a terápia során feltérképezzük/  benne vagy és meg kell szabnod, mi az amit valóban szeretnél végeredményként elérni!?

Van amikor csak később, a kapcsolat közben derül ki a több vasat tartó fél alakoskodása, hazugsága. Fontos felismerni, hogy egyikünk sem tökéletes; mindannyian követünk el néha hibákat. A hazugság, a félrevezetés, viszont bizalomvesztéssel jár! A megingott bizalom visszaszerzése sokkal nehezebb, mint fenntartani a megbízhatóságot! Ha mégis megtörtént a baj, a kulcs az, hogy tanuljunk ezekből a hibákból, hogy ne ismételjük meg őket újra és újra. Ha megcsaltak, vagy akaratod ellenére kerültél egy hármas kapcsolatba, ne ostorozd magad emiatt; ehelyett keresd meg a módját, a fájdalmad kezelésének. Amennyiben a szakítást választod, készülj fel, hogyan biztosíthatod, hogy ez ne forduljon elő újra, megértve, hogy milyen minták miatt kerültél ebbe a helyzetbe. A mintáid veled lesznek, amíg újra nem írod őket! Tehát kesztyűt fel, és kezdj bele az önismereteti folyamatba. 

Ha te vagy a 3. azaz akivel csalnak: Veszélyes abba a hiedelembe ringatni magad, hogy te leszel a győztes, ha kitartasz! Sok évi szenvedés és lemondás az átlagos eredménye egy ilyen kapcsolatnak. Legtöbbszöt a feleség és a gyerekek nyerik a játszmát! Itt már mindenkinek komoly munkával lehet csak pozitív eredményre jutni! Nagyon fájdalmas ráeszmélni, mennyi évet lehet elpazarolni egy ilyen sehová sem vezető szerepkörben. 

Akár hol vagy ebben a jtszmában, tudd, hogy ez a számodra egy fájdalamas, és tanulásra ösztönző helyzet. Ne várd, hogy a lehetetlenségig fokozódjon a zürzavar.

A párkapcsolatért tenni fontos, de most önmagad szerepe és jövője a tét, így igyekezz egy 3. külső szemlélő segítségével felmérni a valós helyzetet. És egy egészséges számodra megnyugtató helyzet elérésért tégy meg minden lehetséges dolgot. 

Valamint tisztázd az érintettekel érzéseid, és adj időt hogy  mindenki megtehesse a szükséges változtatást.. De szabj határidőt!

Indulj el egy új úton önmagad felé, ahol tiszta, értékes figyelmet és törődést adj magad számára. 

cselekedeteid csak a magad jólétére koncentráld, és engedd meg mindenkinek, hogy a maga útját kövesse. Ragaszkodni nem érdemes, olyanhoz, aki nem becsül meg!

 

Hírlevél feliratkozás

Jelentkezz egy beszélgetésre hozzám

Oszd meg ezt a cikket másokkal is!