Félelmeink Árnyékában
Árnyak az ágy alatt, árnyak a szekrényben…félelem csak az elmében létezik!

Mindennapi álmaink megélésének útjában, leginkább, a saját ezen álmokhoz kapcsolódó kishitűség, félelem kötődik.
„Nem kezdek bele mert úgysem sikerül!”
„Ha megadom magam neki bántani fog!”
„Mások sikeresebbek nálam!”
” Arra az állásra mások is jelentkeztek!”
„Nem választalak, mert fájdalmas veled lennem!”
„Az előző partnerem is becsapott!”
Ezek a „láthatatlan árnyékok” akkor ismerhetők fel, amikor, a hozzám fordulók, vagy akár saját életemben, azt veszem észre, hogy bár minden tőlem telhetőt megtettem,
mégsem jutok előre, vagy minden az utolsó pillanatban elromlik…közbejön valami, vagy valaki megakadályozza!
Általában a bennünk lévő hiedelmeink azok, amik a boldog ulásunk ellen dolgoznak.
Itt fontos kiszűrni az akadályozó tényezőkből, pl. karmikus emlékek, saját ez élet béli félelmek, esetleg, a láthatatlan világ „ügynökeinek” munkája, ami feltartóztatja a
teremtésünket. Ilyenkor jó valakivel külső, értő szemlélővel együtt áttekinteni a folyamatokat, hogy minden részletet figyelembe véve, tudjunkszembenézni az adott
helyzettel. Azt hisszük, és sokszor puffogtatott, elv, hogy mindent meg tudunk oldani egyedül! Ez téves Elme eszme! Vagy más nézőpontból közelítve: majd a JÓ isten
segít! Én Hívő vagyok, hiszek a mindenható Istenben, aki teremtő erővel ruházott, fel mindannyiunkat, és azt a lehetősséget adta, hogy a reánk bízott talentumot,
mindannyian hasznosítsuk! Azt is tudom, mindenki más mennyiségi, és minőségi eszközzel jön le a földre, ezért minden esetben azzal kell boldogulnia, amit hozott, és
amit kamatoztat is. Ha valamire nincs rálátásom, tehetségem, kérjek segítséget, bátran, olyantól, aki ennek birtokában, van, tudván, hogy legközelebb én adok valaki
másnak, vagy épp neki viszonzásul olyan dolgot, eszközt, amire meg neki van szüksége!
Azaz, használjuk ki az adott lehetősségeket, a saját életünk jobbítására! Tegyük meg amit megtehetünk, majd a teremtő ahhoz ad energiát, aminek a megvalósulása
lehetséges a számunkra! De térjünk vissza! A legegyszerűbb eset, ha „csak” önbizalom hiány, félelem, negatív programok akadályoznak a siker elérésében. Ezeken belső
munkával, érzelmi, és tudati oldásokkal szép eredményeket tudunk elérni. És a kívánt változás gyorsan megtörténik.
Amikor a késleltetett helyzetek oka ként a karmikus szál az ősökig visz el, ott sem nehéz a feloldás, csak picit mélyebbre nézünk… a saját családfánkban.
Mivel minden bennünk az őseink sejtjéből lenyomatban jelen van, ezért több módon is könnyedén feloldható a helyzet.
Akár a családállítás, akár más energetikai módszerek, alkalmasak az oldásra. A feltárt múlt ismeretében, könnyen megtaláljuk az összefüggést. Akkor már egyszerű
felismerni, mi épp miért ezt mintázatú családot választottuk, miért ezek az akadályok azok, amik megjelennek az élet feladatunkban. Amikor már itt tartunk, akkor könnyű
a változást elérni. És nagyban segíti Életcélunk megvalósítását is, egy ilyen akadály felgöngyölítése!
Sokszor a kényszer hatására vagyunk csak képesek a szükséges lépéseket megtenni. Amikor már nagyon nyom az a szög!
Van, aki magától képes meglépni a szükséges változásokat, van, aki csak „nyomás” hatására. Érdekes összefüggés, a születési mód nagyon sokszor azonos mintázatot
mutat. Pl. a császáros gyerekek nem akarnak maguktól cselekedni, őket „segíteni” kell, hogy megszülethessen egy változás. Van, aki szinte rohan az éltében, mindent
ügyesen megold, önálló, ezek az emberek általában könnyedén, örömmel születtek. Sok összefüggés van, amit egy helyzet kapcsán figyelembe érdemes venni, és
persze azzal a nyitottsággal, hogy mindig vannak kivételek! Szerencsés, ha egy terapeuta, nem csak egy módszerrel dolgozik, mert abban az esetben mindig a „ne
gondolj a rózsaszín elefántra” esete állhat fenn! Láttam olyan esetet, amikor egy egyszerű gyógytea helyett, egy komplett családállítást csinált valaki. Persze fordítva is
igaz, ha az ősőkkel haragban vagyunk, nem lesz elég egy diétás tanácsadás!
Nagyon fontos a szakmánkban a folyamatos tanulás, és önfejlesztés! Senki nem mindentudó! Az állandó éberségnek, az élet elemünknek kéne lenni! Aki elhiszi, hogy ő
már készen van! Biztosan téved! Amig itt élünk a fizikai dimenzióban, van karmikus megoldandó feladatunk! Azért vagyunk itt! A segítés lehet hivatás, de a magán
életben, emberek vagyunk! Sajnos ritkán hallok olyanról, hogy egy kolléga, azt mondaná az ügyfelének, sajnálom, ez a módszer amit haszálok, nem alkalmas az adott
gond feloldására! Mindenki a saját lovát dicséri, pedig ez így sajnos ártalmas! Magam, amikor szükséges, a megfelelő oda illő szaktudású, kollégához bizony átküldöm,
akit úgy látom, nem az én hatásköröm! Jobb egy elégedett ember ajánlása, mint sok elkezelt, ember!
Na de térjünk vissza a témánkhoz! Vannak ugye olyan lények, akik szemmel csak kevesek számára láthatóak, de létezésükről minden időszak emberei tudósítanak! Hogy
ők valójában kik azt még tisztán nehéz meghatározni, de hogy olyan tudattal rendelkező lények, akik a mi életünket, hol jó, hol kellemetlen irányba elmozdítják!
Ez a világ például az angyali szféra, ahol minden angyalnak megvan a maga feladata. Amikor ők és azok, akiket az Ég az ő ellentéteinek teremtett, megjelennek, akkor
általában nehezebb élethelyzetek vannak az életünkben. Fájdalmas érzelmi vihar, gyász, kudarc, veszteség.
Szükség lenne a pozitív segítségre, az Imára! Amikor segítséget kérünk, kapunk is! A tudatosság hiányában vonzzuk be az ártó energiákat!
Sajnos a különféle bódító szerek befolyása is könnyen hozzásegíthet egy két nem kívánatos ártó lény bekapcsolódásához az energetikai rendszerünkbe!
Legkisebb kisfiam, gyerekkorában volt szerencsém ezen lények napi tapasztalásához, az ő érzelmi kimozdulása, azonnali megjelenésüket vonzotta be. Természetesen
nagyon félt tőlük, így már pici korában megtanítottam az angyalok hívására, imádságokra, és a Gayatri Mantrára. Ezzel együtt is nehéz volt átvészelnünk a
kisgyermekort. A tisztánlátás, bizony egy gyermek szemszögéből sokszor nehéz teher. Ilyenkor nagyon szükséges az értő, tudó segítség kérése!
El kell tudni dönteni a segítőnek, melyik szintű milyen méretű a kapcsolódás, jelenlét, és a kompetencia mértékét is be kell tudni vállalni!
Egy egyszerű holt lélek bekapcsolódása, is igen nagy energiaveszteséget jelenthet, rossz álmokat, furcsa testérzeteket, fáradtságot, kimerültséget, de ezek eltávolítása
már szakma! Hát még amikor ennél durvább lények jelennek meg a térben!
Itt nincs helye a sufni tuningnak! Saját energetikai rendszerünk folyamatos magas szinten tartása, és fejlesztése a legideálisabb módja az ilyen tapasztalások
elkerülésének! A félelem, szenvedés, depresszió alacsony rezgése, rossz, kártékony, ebből a szempontból is. Könnyebben szedünk össze ilyenkor ártó energialényeket.
Ne hagyjunk senkit szomorúan, ha van módunk, minden esetben emeljünk környezetünkben élőkön! Ezzel tehetjük a legtöbbet a világ jobbra fordulásáért!
A világegyetem egy összefüggő rendszer, mi e rendszer részecskéi vagyunk, dolgaink összefüggésben vannak, a nagyobb rész minden tagjával.
Minden dolog az életünkben okkal történik. Sokszor ugyan a helyzetek elmúltával értjük meg, miért is volt hasznunkra, az akkor érthetetlennek tűnő és fájdalmas
élethelyzet. Sokszor úgy érezzük lelki dolgaink elhanyagolásával, szőnyeg alatt tartásával rengeteg időt pocsékoltunk el, de ez bizony néha szükséges érési folyamat,
máskor pedig lerövidíthető. A lélek tapasztalása mindenképp beépül, és ígyhasznos tapasztalati tudássá alakul a későbbiek folyamán. Abban erősít meg, hogy a félelmek,
amik óriásira nőnek a szemünkben, amikor rávilágítunk, és lebontjuk megoldandó feladatokká, akkor lecsökkennek normál méretükre. Megoldásuk után pedig
önbizalmunk erősödik, és könnyebben futunk neki, a következő feladatnak, azzal a tudatossággal, hogy már voltunk ilyen helyzetben és azt is sikerrel megoldottuk!
Sok sikert, sok bátorságot, és kitartást kívánok az önismereti munkához!