Az Anyaság
Anyának, szülőnek lenni a legnagyobb kihívás és a legcsodálatosabb lehetősség egyaránt

Lányom! Azt hiszem, eljött az ideje, egy vallomásnak, talán ezzel tudok neked segíteni a legjobban, amíg a vajúdásod zajlik.
Látom az arcodon, hogy néha gondterhelt, de mivel nem kérdeztél, és én eddig nem mondtam, épp ezért elmesélek most neked néhány dolgot, amit összegyűjtöttem eddigi életemben.
Amikor megfogantál, nem voltam felkészülve az anyaságra. Bizony még csak illúziók formájában élt a képzeletemben. A szülővé válás hosszú nehéz tanulási folyamat, magunkkal kapcsolatban. Tudod, én nem várt gyermek voltam és édesanyám otthonba adott, úgy gondolva, ott jobb lehetősségeim lesznek. Kis idő elteltével nevelő szülőkhöz kerültem, és sokáig vergődtem, mit keresek itt ezek közt az idegenek közt. Miért nem kellettem a szüleimnek?!
Lassan beletörődtem az életembe és elkezdtem kinyílni. Fiatal voltam és kerestem a boldog kapcsolatot, ami két embert összekapcsol. Találkoztam egy elragadó férfival, elvarázsolt, erősnek, tapasztaltnak láttam. Mindent hordozott magában, amire vágytam. Mit tagadjam, hamar az övé lettem, túl hamar. Amilyen nagy volt bennem a vágy, olyan gyorsan szembe kellett néznem a helyzettel, viselős maradtam.
Borzadtam a gondolattól, hogy a szeretett férfi gyermekét elvetessem, de bizony tudtam, még nagyon fiatal vagyok, ahhoz, hogy gyermekem lehessen. A dolgomat nehezítette, hogy a férfiról kiderült nős, és gyermekei vannak. Rá kellett jönnöm, hogy csak az én képzeletemben voltunk eggyek. Mit tegyek? Nőként olyan pofont kaptam, ami ledöntött a lábamról. És a te életedről is döntést kellett hoznom. Egyedül. Nagy bizonytalanság volt bennem, hogy anyaként megállom-e a helyem. Szerencsére, a nevelőszüleimtől kaptam lakást, így volt hol laknom. Egy átvirrasztott éjszaka után, nagy félelmek és a bizakodás után melletted döntöttem. Azt gondolván, így megtartok egy értékes részt a szerelmemből is.
A 9 hónap sajnos nem elég a felkészülésre ha egy olyan dolgot választunk, amiről fogalmunk sincs. Az anyasághoz fel kell nőni. Ahogyan Te növekedtél, bennem is fejlődött valami értékes, szép. Az anyai szeretet.
A testem változása, a veled való kapcsolódás, mind új ismeretlen világot nyitott számomra. A kérdés bennem ott dübörgött, jó anyád leszek-e? A születés, a kisbaba gondozása, az éjszakai virrasztások, a sok aggodalom, amikor valami bajod volt, bizony elég nehéz, még akkor is, ha van valaki mellettünk, aki segít, de nekem nem sok ember volt akire számíthattam. Azon kevés barátságért, ismeretségért nagyon hálás vagyok. Sokszor megtörten feküdtem le, láttam a boldog szülőpárokat, és nekem meg kellett vívnom a magam belső csatáját, az egyedülléttel, a hiánnyal, a félelemmel, a kétségeimmel. Dolgoztam, rohantam, cipeltem és sokszor rendkívül egyedül éreztem magam a felelősséggel. Vágytam, hogy legyen valakim, aki felnőttként mellettem áll, aki neked pótolja az apát, de megfelelő partnerem nem akadt. Ki akart volna egy ilyen felelősséget vállalni? De talán én sem bíztam senkiben.
Sokat őrlődtem, és tudom, nem tudtam jelen lenni a számodra úgy, ahogy szükséged lett volna és, ahogy megérdemelted volna. Örökké nem bűnhődhetek e miatt.
Ma már hogy látom a Te életed szépen halad egy másik irányba, kezdek megnyugodni, nem is csináltam olyan rosszul. Benned tovább élek és ez a pici hamarosan megérkezik és én csak remélni tudom, hogy a ti életetek már jó úton halad! Gondolkodtam, mit is szeretnék átadni neked? Tudnod kell, soha semmiért nem adnálak, Te az életem legértékesebb dolga vagy. Látom a jövőm benned, és a leendő gyermekedben. Az unokámban.
Amikor, anyák leszünk három legfontosabb dolgot kell megtanulnunk. Jól adni, jókor elengedni és magunkkal, a döntéseinkkel békében lenni. Biztos követünk el hibákat, amit utána megbánunk, de ebből tanulnunk kell.
Tökéletes anya nem létezik, de számodra mégis tökéletesnek kell lennem. Ahogy magam számára is meg kell tartanom bizonyos dolgokat, hogy a végtelen adásban fel tudjak töltődni.
♔ Ahogy a földanya termővé teszi a földet, ahogy a fa termést hoz, az élet rendje, hogy a nőből anya lesz. Az anyából nagyanya, dédanya. Ma, amikor megpillantjuk a gyermeked emlékezünk rájuk, édesanyámra, a nevelőszüleimre, az ő szüleikre, mindazokra, akiknek az életünket köszönhetjük. Így, az ő áldásukat élvezve nyerünk erőt a nehéz mindennapokra. Innen merítettem én is, ahhoz, hogy téged fel tudjalak készíteni az Élet nagy játékára. ♔
És igen már jönnek is a toló fájások, itt vagyok melletted. Lazíts drágám. A férjed is mindjárt itt lesz. Már rohan hozzátok. Na még egy nagyot nyomj, mindjárt megszületik a baba. És igen világra jöttél. Hogy vártalak! Istenem, de gyönyörű vagy! Egy új élet, egy új lehetősség.
Becsüljük meg akiktől kaptuk! Adjuk azoknak, akik hozzánk érkeznek!
Istennek hála, élünk és szerethetünk!
Jó ha meg tudunk békélni az anyáink hibáival, mielőtt mi életet adunk gyermekünknek! Mert ami bennünk van, azt bizony átörökítjük a számunkra legdrágábbakak, gyermekeinknek!
Ha még van amivel nem tudtál megbékélni, gyere, egy feloldó beszélgetés új élet lehetőségét hozza el számodra!
Kérj időpontot!