4. Akarat
A fizikai sík, a férfi erő, a megvalósulás, tetterő, anyagi lét, akarat, erőszak, a gyakorlatiasság energiái jelenhetnek meg e szám rezgésében.
A 4-es szülöttek erős vezető egyéniségek, akaratuk tetterejük felülmúlja az átlagot. Intellektus, és logikus gondolkodás jellemzi mindennapjaikat. Céljaik minden esetben megvalósítják, makacsságuk a cselekedetekben előnyös mivel kitartóan véghez viszik, vagy véghez vitetik az akaratukat. Az anyagi világban remekül boldoguló emberek, ügyes talpraesett két kezi dolgokat jól kivitelező praktikus látásmódjuk igyekszik a hatékony eszközök megtalálására.
Amennyiben nő az, aki e szám rezgésében született, férfiakat meghazudtoló erőpróbákon is helyt áll. Akár fiús sportok, akár a kemény munka elől sem hátrál meg. Férfiaknál a domináns férfi külsőségekben is megjelenik. Sikereit gyakorlatias személetének, erős akaratának, helyzetfelismerő képességének köszönheti.
Vigyázat, nem érdemes vitába elegyedni azzal, aki meggyőződésében nagyon erős, mert hajthatatlansága az erénye, de a gyengesége is egyaránt. Remek bástyái a családnak, mivel védelmező erejük nem ismer lehetetlent. Ellentmondást sem igazán szeretik, de aki egy védelmező társra vágyik, az nem fog csalódni bennük, akár munka, vagy párkapcsolatról legyen szó. E szülöttek, hajlamosak szolgálni a környezetüket, de persze el is várják az érte járó elismerést.
Szív csakra felügyelete kapcsolható ide:
Szerepe:
- Összeköti a földi égi energiákat
- másokkal való együttérzés, szimpátia
- egység, harmónia, szeretet, melegség, önzetlen szerelem, az egó legyőzése,
A fent leírtak irányelvek, melyektől egyéni sorsunk természetes módon eltérhet. Éppen ezért az elemzés során, soha nem csak a sorsszám alapján dolgozunk, minden számot a maga helyén is és összefüggés rendszerében is elemzünk.
Amennyiben részletes személyre szabott beszélgetésre vágysz, keress, kérj konzultációs időpontot.
Teljes elemzéskor, megnézzük a neved üzenetét, a hozott szülői mintákat, vizsgálódunk a hiány területeken. Megbeszéljük mi a túlsúlyos energia, amit érdemes kihasználni, vagy csillapítani. Feltárjuk az ellentétes és a támogató energiákat, de legfőképpen, azt, mi akadályoz a sikeres boldog élet elérésében.
Mit tartalmaz a személyes konzultáció?
- Teljes képleted elkészítése
- Életfeladatod átbeszélése
- Családi minták feltárása
- Jelenlegi élethelyzetre egy megoldási javaslat..